Halottak napja: Ökumenikus megemlékezések a temetőkben

Halottak napja: Ökumenikus megemlékezések a temetőkben

​A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a három leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseit. 2013-ban az eseményen Tóth Vera énekel és verseket szaval Cseke Péter színművész. A közel egy órás műsort Endrei Judit vezeti le. A három történelmi egyház (Katolikus, Evangélikus, Református) képviselői pedig közös imára várják az emlékezőket.

A megemlékezések helyszínei és időpontjai:
Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában október 31-én 17.00 órakor.
Farkasréti temető november 1-jén 17.00 órakor.
Fiumei úti Sírkert november 2-án 17.00 órakor

2013-ben a halottak napi ünnepkör több napra oszlik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek:
november 1. (péntek), november 2. (szombat), november 3. (vasárnap).
Temetési rend és ügyelet
Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 30-tól november 3.-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben november 1. és november 3. között ügyeletet tartunk, az ügyfélszolgálati irodák reggel 8 és 18 óra között tartanak nyitva.
Temetők nyitva tartása
A temetők október 31-től november 3-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva. Az Újköztemető október 23-án is 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. November 4-től visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.
Kisbuszok
A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 23-án 16.00 óráig egy, október 31.-től november 3-ig három mikrobusz segíti a közlekedést. A Fiumei úti sírkertben október 31.-től november 3-ig segíti a közlekedést mikrobusz. Igénybevételük ingyenes. A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek.
Gépjárműforgalom
A temetői belső forgalom zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a gépjármű behajtást a temetőben a BTI korlátozhatja. Október 31-től november 3-ig a temetőkbe TILOS a behajtás az Újköztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével. Az EU országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedjük a temetőkbe, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi. Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője, vagy megbízottja a nagyon idős, ill. járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 31-től, november 3-ig beengedheti a temetőbe 7.00 – 12.00 óráig a gyalogosforgalom függvényében. A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatóinkat is arra kérjük, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 07.00 és 12.00 óra között keressék fel a temetőket! Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető. Az Újköztemetőben október 23-án, valamint október 31-én nyitástól november 3-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás.
Biztonság
A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítunk, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát november 1-jén és november 2-án mentőautó is vigyázza a látogatók biztonságát az Újköztemetőben.

Halottak napi megemlékezések további helyszínei: Angeli úti temető: november 1-jén 15.00 órakor; Cinkotai temető november 1-jén 14.00 órakor november 2-án 14.00 órakor; Lőrinci temető november 1-én 15.00 órakor; Rákospalotai temető: november 1-jén 13.00 órakor; Tamás utcai temető november 1-jén 15.00 órakor; Csepeli temető november 1-jén 16.00 órakor november 2-án 16.00 órakor; Óbudai temető november 1-jén 10.00 órakor november 2-án 10.00 órakor; Megyeri temető november 1-én 17.00 órakor.

BVK Holding
BTI

Forrás: Budapest.hu

Menü bezárása